ZENE

BORÍTÓ

MEGSZÓLALÁS

TELJES PONTSZÁM 90

Pagan Black Metal Szlovákiából… Hmm, hát nem ez a legtipikusabb együttállás, amit az ember feltétlenül várna, de ez lehet hogy csak azért van, mert viszonylag kevés extrém zene jut el hozzám innen az északi szomszédunktól, és azok is leginkább a metalzenék legvadabb, legobszcénabb irányzataiból. Anno még régről a Hromovlad két nagylemeze rémlik nekem, sejtéseim szerint talán ők lehettek Szlovákia legismertebb pagan black zenekara, viszont ők már azóta földbeálltak sajnálatosan, viszont akad azért aki a helyükre lépjen.

Bár tény és való hogy a szlovák metalzenei színtér majdhogynem egyet jelent a még a tengersoknál is több brutal death és grindcore csapattal, ugyanakkor felfedezhető náluk egyfajta felfutása a black metal alapú zenéknek is, így némileg már vegyesebbé és színesebbé vált a kép, ráadásul ha maradunk kimondottan a Krajiny Hmly által képviselt “kaptafánál”, akkor pláne örömteli hallani némi szláv pagan black zenét is az irdatlan német, francia, finn, stb. túlerő közepette.  Szóval a Krajiny Hmly is egy az újabb színtérre belépő  csapatok között,  2011-es alakulásuk illetve debütáló nagylemezük ellenére egyáltalán nem kezdő zenésekről van szó, egyben pedig elmondható az is, hogy a jelenlegi és volt tagsága a csapatnak párhuzamosan alappillére az Aeon Winds-nek és a Necroheresynek is. Engem speciel a hangzás, a dizájnbeli koncepció – A fizikai CD kiállítása valami döbbenetesen látványosra sikeredett, illetve több mint értékelendő hogy a bebújtatós slipcase tokhoz is külön frontborító, valamint a sima booklethez is külön frontborító készült  -, és a zene alapvető kíméletlenségét ellensúlyozandó dallamok azonnal megvettek maguknak, szóval nagy valószínűséggel nem tesz rossz lóra az, aki a szlovák srácok Na Konci Ciest című debütjére beruház, vagy akár letölti. Ez különösebb gondot nem okozhat, hiszen nagyon szimpatikus módon a lap alján található bandcamp felületen name your price opcióként ingyenesen letölthető a teljes lemezanyag, és persze a CD-s verzió megvásárlására is nyílik mód. Egy biztos, olyan csapatok hívei, mint akár a magyar Teurgia és Bornholm, külföldről pedig az Ancient Rites és Theudho biztosan nem lőhetnek mellé az anyaggal.

A kiindulási alap jelen esetben is a black metal… pogányosítva, de nem népzenésítve, legalábbis nem abban a formában, amelyben előkerülne bármilyen népies hangszer, a színesítést is leginkább az orkesztra-szintire bízzák a srácok. Lényegében csak hat tétel helyezkedik el a korongon, viszont az átlag játékideje a daloknak 7 perc körüli, ami feltételez egyfajta kreatívabb hozzáállást a dalszerkesztés terén, amire alapvetően semmi panaszunk nem lehet – Van ugyan egyfajta delejezően repetitív hatása az éjfeketébe hajló blackes sikálásnak, viszont gyakran szövik át a monotonabb reszelést és szigorú riffeket a szép dallamok, kiállások, díszítések, tempó valamint témaváltások, és akkor arról még szó sem esett, hogy a tiszta, dallamos ének kapcsán az embernek nem tud nem eszébe jutni vagy a Vintersorg, vagy a Borknagar munkássága. A natív nyelv alkalmazása pedig meglepően jól sült el, korábban nem is gondoltam volna hogy a szláv ennyire jól illeszkedik ebbe a zenei környezetbe! A zene pedig természetesen nem vegytiszta black, olykor leginkább egy fekete tónusú heavy metal lenne a legjobb meghatározás a Na Konci Ciest-re, nem is véletlen említettem feljebb az Ancient Rites és Theudho nevét, hiszen ők is egyfajta blackened pagan/heavy metal-ként aposztrofálhatóak.

Nem mondom hogy nagy meglepetés ért, mert feltételeztem már előzetesen is egyfajta erősebb nívót, meg hát amelyik csapat ennyire aprólékosan megtervezi a CD-jének a külső-belső dizájnját, arról nem is igen lehet feltételezni, hogy pont a belbecsre ne adna. Ha kimondottan nem is unikális az, amit a Krajiny Hmly játszik, de mindenképpen átlagon felüli, és hát mindössze egy split és egy single után semmiképpen sem rossz kezdés ez!

Krajiny Hmly – Na Konci Ciest
Art of the Night Productions 2016

01. V Reťaziach Spútané Naveky
02. Do Hlbín Spánku Zabudnutia
03. Pustina
04. Cesta Do Temnoty Ukrytej Za Hviezdami
05. Vo Víchre Casu
06. Plameň Už Tíchne
Krajiny Hmly Bandcamp | facebook.com/Krajiny Hmly

Minden kérdésre van válasz! Akkor is, ha nem kérdés.


*